Himalája




Thumbnails Back Next



Hamár a Himalájába jártunk, naná hogy a "hegymászást" se hagyhattuk ki. McLeod Ganj valamivel 2000 méter alatt van még, a cél, Triund majdnem 3000. Mivel tél volt, sajnos a nappalok viszonylag rövidek, kb. 8 és 18 óra között volt világos. Dharamkotig (kb. 2000m) szinte aszfaltozott úton mentünk, onnan viszont érdekes, középkori jellegű kôút vezetett tovább. Ezt úgy csinálták, hogy kisebb-nagyobb kődarabokat pakoltak szorosan egymás mellé. Felfele egész jól lehetett rajta haladni, de lefele nem egy leányálom... HálIsten' egy fél óra alatt elfogyott a lábunk alól, utána normális sziklás hegyiúttá vált. Aztán elértünk egy boltocskával egybeépült Shíva szentélyt, ami egy hegygerincre épült. Jobbra-balra szép kilátás nyílott a völgyekre, viszont több út is indult innen tovább... Ja, meg kell jegyezni, hogy használható méretarányú térképet nem találtunk, turistajelzés meg itt ismeretlen fogalom. Szerencsére épp jött egy kis társaság, akik szintén a Triundra tartottak, így kiderült, hogy a szentély melletti szomszédos hegyre vezető út a mienk.
Ezen a hegyi ösvényen másztunk Himaláját. A kép közepén a sziklán én ülök, a méreteket el lehet képzelni... A Himalája nem egyszerűen egy nagyobb hegy, nem igazán lehet az otthoni hegyek alapján elképzelni, itt egy-egy kő akkora, mint otthon egy domb. :)
Jó kis szerpentines ösvényeken kapaszkodtunk órákat, szép kilátással, mikor az egyik kanyar után megláttunk egy pihenőhelyet.