New Zealand, Auckland
2003. Február


Még éppen sikerült elcsípni a nyár végét Aucklandban. Kicsit kalandos volt, mert éppen zajlott a neves America's Cup vitorlásverseny. Ennek következtében a repülőjáratok és a szállodák csordultig tele voltak, így kénytelen voltam kétnaponta költözni (miután nagynehezen lett egy üres hely valamelyik repülőjáraton). Persze ezt a kis kellemetlenséget bőségesen ellensúlyozta a városban lévő hangulat, a kikötő és környéke (értelemszerűen) éjjel-nappal nyüzsgött.
Már visszatértem után dőlt el, hogy az ÚjZélandiaknak nem sikerült megvédeniük a kupát, elhódította tőlük a híres tengerész-nemzet: Svájc. :-)
(Persze nem a svájciak tanultak meg hirtelen hajózni az Alpokban, hanem a svájci Alinghi csapat nagy része az előző ÚjZélandi csapat tagjai közül került ki. Ezért aztán folyamatos kritika érte őket, főleg a csapatkapitányt, aki több korábbi ÚjZélandi csapat kapitánya volt...)
Na, de nem csak vitorlásokat néztem arrafele, hanem megkóstoltam a helyi borokat (előfordul pár figyelemre méltó is, Pesten ritkán jut hozzá az ember), elmentem pár szigetre a környéken, meg csak túristáskodtam is egy picit.
Viszonylag kis város Auckland, rengeteg zölddel, barátságos emberekkel és klímával (főleg a szingapúri 110%-os páratartalom után). Viszont: autót venni és tartani valószínüleg itt a legolcsóbb a világon, ennek megfelelően combos kis dugók alakulnak ki minden nap. Még jó, hogy majd minden említésre méltó dolog séta-távolságra volt :-)
Ha valaki adrenalinra vágyik, azt itt megkaphatja. Kezdődik a hídmászással: a "Harbor Bridge"-et itt is meg lehet mászni (mint Sydneyben, csak itt valamivel olcsóbb). Aztán ha nem csak üveg mögül szeretne kinézni a "déli földteke legmagasabb tornyából", akkor fel is mászhat (majdnem) a tetejére a Vertigo csapat segítségével. Ha ez mind nem elég, le is lehet ugrani a toronyból! Hogy hangzik 192 méter zuhanás? Irány a SkyJump! :-)


Mondtam már, hogy
szeretem a tükröződéseket? :)
A tükörkép a 328 m magas Skytower
(37 KB)

Kilátás a SkyDeck-ről. Ez ugyan 3 NZ$-ral
drágább, mint az alsó szint,
de bőven megéri.
(56 KB)

Északi kép: Az öböl túlpartja Devenport,
a távolabbi vulkánszerű a
Rangitoto sziget. A sok hajó meg
éppen tér vissza a versenyről.
(63 KB)

A szomszéd park
(74 KB)

Városháza.
A mellette lévő téren
mindig történik valami.
Hol koncertek, hol pedig...
(73 KB)

...be lehet vásárolni estére. :-)
(Party Pills)
(68 KB)

A Híd. Ha jól megnézed, a zászló
tövében épp van egy csapat.
(45 KB)

Na igen, ugrás nélkül is ki lehet
próbálni, milyen érzés 200 méterre
megállni a semmi fölött...
(34 KB)

Az ugrási procedúra: Nagy levegőt vesz...
(49 KB)

...csüng egy picit,
majd mire épp megnyugodna...
(50 KB)

...elindul lefelé.
(53 KB)

Így néz ki lentről a zuhanás...
(22 KB)

...és a megérkezés
(34 KB)

A Domain-be (egy nagy park) vezető út.
(96 KB)

Valahol olvastam mi ez,
amint megtalálom, ideírom :)
(77 KB)

Auckland Múzeum a Domain közepén.
Jó kis múzeum, érdemes meglátogatni.
(52 KB)

A Maorikról szól a földszinti rész.
(41 KB)

Ez például egy "törzsfőnök" háza volt,
amíg ide nem szállították.
Madártollakkal van díszítve.
(36 KB)

Kínai újév lévén a kínaiak itt is
bemutatták a sárkány-táncukat.
Itt épp egy gyereket eszik a sárkány :-)
(47 KB)

A helyi etnikum várja a kínaiak végét...
(27 KB)

Majd hirtelen előugrik, és
túristát ilyesztget.
(51 KB)

Pár kép a Maori táncokról.
(41 KB)

Ezt a szem meresztgetést a nőknél
(meg a nyelvnyújtogatást a férfiaknál)
az ellenség elijesztésére
találták ki.
(30 KB)

(41 KB)

(50 KB)

Egy sörfőzde-szálloda a belvárosban
(56 KB)

Megállt az idő...
(régi, "klasszikus" irodaház, álló órával)
(62 KB)

A kikötő kerítése
(55 KB)

Szurkolók a parton levő apartmanokban...
(63 KB)

...meg a Marika nevű hajón. :-)
(53 KB)

Mindenki drukkolt nekik,
oszt mégse jött össze...
Ja, a Loyal a csapat neve volt.
(65 KB)

A svájci Alinghi csapat bázisa
(37 KB)

Team NewZealand bázisa a szomszédban.
(33 KB)

Épp hegymászók gyakorolnak rajta.
Ööö, vagy nem?
(15 KB)

Dél felé, Auckland legmagasabb
pontja a Mount Whatever.
(48 KB)

Még el se hagytam a várost,
máris tehenek legelnek körbe...
(37 KB)

Egy fenyő szerű nem fenyő.
(50 KB)

Ja, ez a hegy egy vulkán
volt, de most a krátert csak
jegyzettömbnek használják.
(56 KB)

A legmagasabb pont.
(29 KB)

Kelet felé a szomszéd vulkáni kúp.
Az egész környék (sőt, az ország)
tele van vulkáni képződményekkel.
(55 KB)

One Tree Hill.
Valamikor egy óriási fa nőtt itt (innen a neve),
azt azonban a közelmúltban kivágták.
Ezt az obeliszket hagyták ott helyette.
(22 KB)

A régi kikötő épülete a tenger felől.
A tövéből indulnak a kompok szembe
(Devonport), és a környékre
(Waiheke, Rangitoto, stb.)
(56 KB)

Auckland a víz felől.
(29 KB)

Persze találkoztunk
vitorlással is,
(27 KB)

aki aztán eltűzött a híd felé.
(22 KB)

Devenport "hegyéről"
kilátás Rangitoto felé.
(48 KB)

ÚjZélandi naplemente.
(30 KB)

Ezért jöttem át :-)
Meg persze egy jót kajálni
Devenport főutcáján.
(28 KB)

Mint említettem elmentem bortkostólni is.
Ez Waihekee szigetén van.
Itt nem érdemes bort venni, mert iszonyú drága,
és legalább olyan szar.
(50 KB)

Ez a pálmafás szőlő Aucklandtól
nyugatra van. Errefele rengeteg,
jó bort termelő pincészet található.
(52 KB)

Ha már a pálmafáknál tartunk:
Úszó sziget :)
(33 KB)

Komolyabb vitorlások is
előfordulnak itten.
(32 KB)

Sikerült bejutni az állatkertbe is
(iszonyú korán zárnak)...
Itt épp egy vérsirály próbál
felfalni egy ártatlan kislányt.
(31 KB)

Ez valami aranyos
vizimadár...
(19 KB)

Ők pedig a pingvinek.
(44 KB)

Őt se kell bemutatni :-)
(18 KB)

Rücskös a víz.
Olyan lóalakúan rücskös...
(41 KB)

Itt egy nagy családi perpatvar
közepébe pillantunk be.
Igen szépen összevesztek, de
elég belőlük egy kép :-)
(57 KB)

Madár.
(56 KB)

Na mondom én!
Csak egy orszarvú
nőtt a seggére.
(49 KB)

A békésen legelésző tollasok
között egy fél órával korábban ugyanilyen
számú gyerek játszadozott itt.
Valahogy nem zavarták egymást...
(67 KB)

Ez a színes jószág
elég tanulékony :)
Ahol piknik van, elöbb-utóbb
maradék is lesz.
(53 KB)

Egy szűk panoráma
Aucklandról és Devenportról.
(108 KB)


Vissza a tartalomjegyzékhez


Emilcím: cstom kukac fbi.hu
© Csákány Tamás