Al Karak, Holt tenger és Amman

(elõzmény << Petra)

Valamivel 8 után ébredtünk. Reggeliztünk és elindultunk várat nézni.

Jordániai útunk során egyre szomorúbban tapasztaljuk, hogy milyen nagy hiba volt a közelmúltig egész repülõrakománnyi magyar turistacsoprtokat ide szállítani, mert már minden magára valamit is adó nyugat-jordániai emléktágyárus fújja a “csecsebecse”, “egy dínár”, “akinek a szeme kék”, “nem drága”, “csácsumicsá”, stb. kifejezéseket, ami egy idõ után nagyon fárasztó tud lenni. Kelet Jordániában nem jártunk, de nem lennénk nagyon meglepõdve, ha ott is ez lenne a helyzet.

11-ig megnéztük a várat, majd elindultunk Wadi Mujibhoz a Holt tenger partjára. [Ez jelentõs szerpentinezést jelent, mivel szegény Holt-tenger a tengerszint alatt 400 méterre található -- így a legalacsonyabb hely a Föld felszínén. Gyönyörû sziklák között kanyarogtunk.]

Sajnos ez alkalommal nem volt szerencsénk, mert a kanyont csak majd április 1 után lehet meglátogatni, bár a pofánkénti 1 dínáros belépõt kifizettették velünk. [Meglepve láttunk egy román(!) rendszámú mercit a bejáratnál. Ez hogy jutott ide?] Egy keveset nézelõdtünk a kanyon elején — már ameddig be lehetett látni a kanyonba. [Azért a kerítést átmásztuk, hogy egy kicsit tovább jussunk, de a végén hiányzott egy létra ahhoz, hogy a vizet is "megkóstóljuk"], majd elindultunk észak felé egy holt tengeri strandot keresni.

Végül az Amman [Tourist] Beach nevû strandnál álltunk meg, közel a Holt tenger északi partjához. [15 JD elég sok, de hát a Holt víz után nem árt zuhanyozni, itt meg még édes vizes medencék is voltak. Ettõl vagy 10 méterre "balra" volt a helyi strand, az is 7JD lett volna, csak sokkal szerényebb adottságokkal. Furcsa dolog ez a sóstó... Nem konyhasó, hanem valami keserû cucc. Olyan tömény, hogy ha függõlegesen álldogál benne az ember (nem a tó fenekén, csak a vízben lebegve), akkor mellig ér. Nagy küzdéssel le lehet merülni állcsúcsig, de utána visszadob mellig megint ]

2 óra lebegés, zuhanyzás és fagyizás után elindultunk Amman felé (Madabon keresztül). Útközben (4 óra körül) megálltunk a Nebo hegyen. Innen látta meg Mózes az ígéret földjét bár a dolgok jelen állása szerint nem tûnt túlon-túl ígéretesnek [kicsit száraz, sivatagos környék].

Ez alkalommal már útközben lefoglaltuk a szállásunkat, ahová 6 körül értünk el. [Amman világváros, egymás sarkán van a legnagyobb mecset és valami keresztény templom. Ennek megfelelõen a müezzin és a harang is ébresztett minket ]

Ammanba érve még mélyebbre merültünk a jordán közlekedési szokások bugyraiba. A leginkább az volt fárasztó, hogy a sávok száma és a felfestés helyett leginkább az út szélessége a mérvadó annak eldöntésére, hogy hány járgány haladhat párhuzamosan egy irányba. Azokon túl néha az ehhez nem szokottaknak úgy tûnik, hogy a saját sávjukon velük szembe halad egy másik járgány. Azt viszont teljesen kezdjük megszokni, hogy az anyósülésen ülõ anyuka ölében nebulovak szoktak ülni.
[A legszebb az volt, amikor egy körforgalomba behajtva egyszercsak szembõl is elindultak jármûvek. Hasonló volt az elgondolás, mint amikor egy normál keresztezõdésben "nagyívben balra" egyszerre kanyarodnak a szembõl jövõk, csak ezt körforgalomra alkalmazva vicces volt megtapasztalni.]

Felcipeltük a szobába hátizsákjainkat, majd elindultunk Amman belvárosába megtapasztalni a péntek esti lüktetést. Ma estére már olyan hûvös lett, hogy, Tamás kivételével hosszú ujjú ruhát vettünk magunkra õ pedig hosszú nadrágot. Útközben ittunk egy-egy kávét [ez az öregember fõzte a legjobb kávét utunk során!], majd az egyik kifõzdében falafelt és humust vacsoráztunk. [Olyan jóízûen ettünk, hogy hoztak még egy kis ráadást is a "ház számlájára" ]

Amman elég összevisszának tûnt, habár itt ott nagyszabású építkezések folytak. Nemcsak Ammanban, hanem egész Jordániában rengeteg a befejezetlen épület (úgy tûnt, hogy ha a házra új szintet húznak, akkor máris kiöntik az új szint fölötti szint oszlopait, amik aztán évekig meredeznek). A befejezetteknél is sokszor nem párhuzamosak a falak, az ablakok különbözõ méretûek, és össze-vissza vannak szórva, a homlokzatok ritkán vannak befejezve.
Ammanban az utcakép alapján úgy tûnt, hogy a brit mandátum idején volt egy, úgy ahogy rendezett városkép, amire késõbb ötletszerûen ráépítettek néhány magas épületet. Viszont még a belvárosban is vannak itt ott elhagyatott üres telkek.

Vacsora után, korábbi elhatározásunkhoz híven megálltunk egy zeneárusnál, aki még audió kazetttákat is árult, és vettünk néhány arab zenés CD-t (igaz, hogy az egyik CD-n libanoni zene van, de ettõl a mi füleinknek ugyanolyan édes lesz mint a jordániai). Arra viszont rájöttünk, hogy ha az ember igazán jó zenét akar és arabul sem tud olvasni, akkor olyan CD-t kell vásárolni, amin vagy a király, vagy a királyi család képe van. [Egész Jordánia tele van a király és/vagy a családja képeivel. Hivatalos épületek homlokzatán még hagyján, de kávézókban, éttermekben is. De hogy jordán zenei válogatáson is a király mosolyogjon ]

Ezek után beültünk vízipipázni egy olyan helyre (az Abu Khalif-al szembe, a Al-Almir Mohammed utcában), ahol élõ zene is volt. A szomszéd asztalnál ülõ fiatalok, már olvasták a “vízipipázás haladóknak” címû könyvet, mi pedig még a “vízipipázás alapjai” címûn sem rágtuk át magunkat, ezért idõnként hangos derültséggel igazgatták a vízipipánkon a parazsat.

Belvárosi sétánk alatt megtapasztaltuk, hogy nem csak fejkendõs és csadoros jordániai nõszemélyek léteznek, hanem vannak teljesen európai módon öltözködõk is (lehet, hogy ezek inkább keresztények voltak mint muzulmánok).

Valamivel 10 után indultunk vissza szállodánkba (útközben taxira váltottunk [ami amúgy elég olcsó Ammanban -- márha taxiórával megy az ember. A sofõrõk szemrebbenés nélkül kérnének 5 dínárt egy órával 1 dínáros útért.]), majd a szokásos esti tollászkodás után éjfél körül már le is feküdtünk.

Folytatás >> Amman, majd vissza Izraelbe