Szentpétervár

Elõször az oroszoknál még 2000 õszén jártam, kollégámmal ugrottunk át SztPétervárra. Mivel korábban már eltöltöttünk egy hétvégét Helsinkiben — vagyis már mindent láttunk –, nem bírtuk elképzelni mit lehetne megnézni mégegy itt töltött hétvégén. Becseréltük hát a szállodánkat egy buszjegyre Akkor a volt coclista országok pógárainak még pont lehetett vízummentesen utazni (vagy legalábbis mi úgy tudtuk, csak egy kinyomtatott .GIF-re volt szükség, mint “meghívólevél”).
Éjjeli busz, hajnalban fagyban érkeztünk meg a hajdani orosz fõvárosba. Nagyjából csak végigloholtunk, beültünk valami orosz városnézõ kisbuszba is körbefurikázni. Az orosz nyelvû idegenvezetés (“belföldi” turista is van bõven) töredékébe került az angol nyelvûnek, úgyhogy egy olyan járatra neveztünk be. Mondjuk sok mondanivalója nem volt a csajnak, “architekt ez volt, épült ekkor”. De legalább szépen körbevittek és addig is meleg volt
Este indult vissza a finn busz, véletlenül pont megtaláltuk a végállomását: véletlenszerûen kimetróztunk egy szimpatikus állomásra, valami böszme nagy (talán II.vh.) emlékmû volt a téren. Aztán ahogy megfordultunk, pont ott állt a szálloda, ahonnan a busz indult vissza “nyugatra”.
Pont óraátállítás volt azon a hétvégén, így valami elba*tt korán érkeztünk vissza. Helsinki most sem az éjjeli (hajnali) életérõl híres, akkor aztán meg még pláne nem. Még az “éjjel-nappali” mákdonáldszot is zárva találtuk, de legalább a pályaudvar nyitva volt, ott csöveztünk pár órát (manapság pont fordítva van, a pályaudvar épületét bezárják, de a vele szemben lévõ McDönci tényleg éjjel-nappalos).

Legutóbbi (2006-os) utunkról egyelõre csak a blogon található egy beszámoló, de az legalább képekkel teli. Ráadásul pont szülinapját ünnepelte a város, úgyhogy volt nagy felvonulás is, olyan oroszosan